Az angyalok Isten küldöttei. Az angyalok héber és arám megnevezése maleach, amely, hírnököt, hírvivőt, követet, küldöttet jelent magyarul. Ez a szó összesen 213 alkalommal fordul elő az Ószövetségben. (Angyalok jelennek meg Ábrahám előtt, hogy fia születését megjövendöljék, akárcsak Lótnál hogy kimentsék Szodomából. Jézus születésekor angyalok jelennek meg a pásztoroknak. Ugyanez görögül αγγελος, angelosz (hírnök), latinul angelus.

Maga a sátán is angyal volt, de fellázadt Isten ellen, ezért Isten letaszította a mennyből.

A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.

Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. Számuk meghaladhatja a százmilliót, ám a pontos adatot a Biblia nem közli velünk.

Az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan szellemi lények. A Biblia ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek (epifánia: megjelenés, „felbukkanás”). Ez többféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet.

A Szentírás négy főangyal nevét nyilatkoztatja ki: Michaelét (Mihály), Gábrielét és Rafaelt . Némelyek ide sorolják, Lucifert (Hélél ben Sáchárt), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Biblia utal arra, hogy az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba. Megjegyzendő, hogy Rafael arkangyal Tóbiás könyvében szerepel, mely nem szerepel a zsidó illetve protestáns kánonban.

Az isteni életben való részesedésük

Teremtésük motívuma ugyanaz, mint az emberé és a világé: az isteni életben való részesedés. Isten az angyalokat is a vele való közvetlen, személyes életközösségre hívta meg. Ennek alapján az angyalok szerep a megváltás közvetítésében, kegyelmeiket tehát - a skotisták és egyes újabb teológusok szerint - ők is teljességel Krisztusnak köszönhetik. A Szentírás tanítja, hogy a jó angyalok részesültek ebben az életközösségben: látják Istent (Mt 18,10); Isten udvartartásához tartoznak (1 Kir 22,19; Jel 4,4.6; 8,2), oda, ahová a Jelenések könyvének szerzője különös kegy folytán csak a kapun keresztül pillanthatott be (Jel 4,1); dicsőítik Istent (4,5.9; 19,6; Iz 6,3), az emberek imádságait közvetítik és közbenjárnak értük (Zak 1,12; 3,2; Jób 33,23-26); Jézus ügyét szolgálják (Mt 13,39.49; ApCsel 5,19 stb.).

Isten Igéje különféle formákban jelenik meg a teremtésben. Legtökéletesebb megjelenési formája a megtestesülés. Isten az ember-Krisztusban valósította meg a legtökéletesebben az ő teremtői tervét, a teremtményeknek a szentháromsági életben való részesítsét. Krisztus a teremtés központja, aki elsősorban az emberek üdvözítése céljából jött közénk. Általa, és csakis általa részesedhetünk mi az üdvösségben. Az emberen kívül azonban más lények, az emberek üdvét szolgáló angyalok is belekapcsolódhattak az általa szerzett kegyelembe. Ha ezt az üdvtörténeti párhuzamot figyelembe vesszük, sokkal közelebb érezzük magunkhoz az angyalokat, mint ha pusztán üdvözítésünket segítő, magasabbrendű lényeket látunk bennük. A krisztológiai szemlélet úgy tünteti fel őket, mint akik a teremtett szellemnek ugyanazt a rendeltetését (az isteni életben való részesedést) más formában töltik be, mint a test-lélekből álló emberek, lényegileg azonban azonos úton: Krisztusnak, a legtökéletesebb teremtett szellemi lénynek közvetítésével. Ez i s mutatja, hogy az angyalok mennyire a mi világunk dimenzióit tágítják: nemcsak emberi és emberalatti lények világában élünk, hanem olyanok is élnek mellettünk, akik felettünk állnak ugyan, de feladatuk a mi üdvösségünk szolgálata, és ugyanannak a természetfölötti országnak polgárai, amelynek az emberek is tagjai (Kol 1,15-20).
(Dr. Előd István: Katolikus dogmatika c. könyvéből)